Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Megvan a terv

2015.11.12

Mindenki döbbenten nézte Kimikot, aki zavarában azt se tudta, hogy mit mondjon most. Kiba szájából csak egy "mi?" kérdés csúszott ki, a lányok szája pedig tárva maradt.

- Ezért voltál ilyen ismerős... - mondta gonosz kacajjal a foglyul ejtett vadász.

- Fogd be! - Lee behúzott neki egy jókorát.

- De mégis hogy lehet ez? - hitetlenkedett Matsuri.

Kimiko nem mondott semmit. Egyszerre szégyellte magát és volt zavarban, azt se tudta, hogy kezdjen hozzá.

- Én...

- Már tudom ki vagy... az én áldozatom voltál... he, he, jó sokáig bírtad... - nevetett ismét.

- Te szemét! - Kibánál ez a mondta kiverte a biztosítékot, és most még Lee-nél is nagyobbat mosott be a vadásznak, aki most el is vesztette az eszméletét. - Legalább most csendben lesz.

- Mi történt? - kérdezte együttérző hangon Yukata.

Kimiko vett egy nagy levegőt, majd belekezdett:

- Három éve történt. Békésen éltünk a városunkban, nem messze innen egy másik szigeten. Egyszerű nép vagyunk, halászunk, és földet művelünk. Egy nap azonban megjelentek ezek az emberek a szigeten, és egyik napról a másikra eltűnt öt ember. Én voltam a hatodik. Nem sok mindenre emlékszem, csak arra, hogy itt ébredtem. Egyedül bóklásztam a sűrűben, három napig. Sokszor megsérültem, mert nem tudtam mi ez a hely. Három nap után találkoztam Niko-val, aki a szerelmem volt. Ő ezalatt az idő alatt elég sok mindent megtudott erről a helyről, amit velem is megosztott. Tudta, hogy hányan vagyunk, és elhatároztuk, hogy megkeressük őket. De sajnos senkit nem tudtunk megmenteni. Mire megtaláltuk őket, már késő volt. Az orrunk előtt haltak meg. Végül ketten maradtunk. Aztán ránk támadtak, és Niko feláldozta magát értem. - könny szökött a szemébe - Remélte, hogy kijuthatok, de végül én is csapdába estem, amitől annyira legyengültem, hogy hamar megtaláltak, és nyilat lőttek a hátamba. Niko halála hiába való volt. Az utolsó csepp erőmmel lepecsételtem a lelkem, hogy itt maradjon, és segíteni tudjak a bajba jutottakon. - megtörölte a szemét, de hiába, mert a könnyei már patakokban folytak, és lerogyott a földre. 

Temari odament hozzá, hogy felsegítse őt a földről. De valami szöget ütött a fejébe:

- Nagyon sajnálom, ami történt veled, de valamit elmagyaráznál? Hogy tudtad lepecsételni a lelked?

- A falumban vannak néhányan, akik a pecsét technikákkal foglalkoznak. Ilyen vagyok én is. A vadászok ezt nem tudták, azt hitték, hogy egy egyszerű földműves emberek vagyunk, így nem használták a csakra blokkolást. Így tudtam ezt megtenni.

- Ez igazán nemes tett. Biztosan sok embernek segítettél már. - jegyezte meg Lee.

- Sajnos nem. Ti vagytok a hatodik csoport, de eddig senkit nem tudtam megmenteni. - ismét megtörölte a szemeit - veletek jutottam a legtovább.

- Ne aggódj Kimiko kisasszony, nem hagyjuk magunkat, és ígérem, nem, sőt, mindannyian megígérjük, hogy ennek itt és most véget vetünk! A fiatalságunk ereje nem hagy minket cserben!

- Jaj Lee! - fogta a fejét Kiba.

- Kérdezzük ki a kis barátunkat.

Shikamaru odament a megkötözött vadászhoz, megfogta a hajánál, és felébresztette.

- Na idefigyelj, most szépen elkezdesz nekünk dalolni. Elmondasz mindent. Hol a búvóhelyetek, hogy lehet a teret kikapcsolni, és a többi...

- Hehe, pimasz egy ifjú vagy. Nem hiába vagy az én áldozatom. Ám legyen, tekintettel, hogy több éves pályafutásom alatt még soha, senkinek nem sikerült elkapnia. Másfelől úgyse élitek túl ezt az egészet...

- Beszélj!

- Hm...A központunk a sziget legmagasabb pontján van. Onnan irányítunk mindent. A szigetet körbevevő erőteret, a csakrablokkolást. Ha oda eljuttok, ott mindent ki tudtok kapcsolni, de ne is álmodjatok ezekről, mert ha el is juttok a központig, be már nem értek, mert ha nem a társaim, akkor a csapdák fognak végezni veletek.

- A véleményedre nem voltam kíváncsi. Gyerünk, induljunk.

- Hé, most itt akartok hagyni?

- Bolondok lennénk elengedni. Ha ki akarsz szabadulni, segíts magadon.

- Te kis szemét! Megtalállak, és lassú, kínokkal teli halálod lesz!

Shikamaru erre már nem válaszolt, mert az utolsó mondatával lezártnak tekintette a "beszélgetést". De most már ideje valami biztos helyet keresniük. Alkonyodik, és sötétben életveszélyes a szigeten mászkálni. A hegyek lábánál, egy sziklákkal körbevett szurdokban találtak menedéket. Jól beláthatóak voltak a határok, könnyen ki tudják majd szúrni az esetleges támadásokat. Leültek. 

- Kimiko kisasszony! Nem akarok szemtelen lenni, de amikor idekerültem, volt egy fura érzésem. Mintha valami figyelt volna. Te voltál?

- Igen. Mindannyiótokat figyeltem, megkerestem, merre vagytok, és próbáltalak összehozni titeket.  

- Ami sikerült is. De ha halott vagy, hogy nem ment át a testeden a nyíl?

- Kiba!

- Mi van?

- Semmi baj. A pecsét, amit használtam, újra megformálja  a testem a lelkemből. Mintha élnék. Ez addig így is marad, amíg el nem intéztem a feladatom. Ha kész, a lelkem felszabadul. Újra együtt lehetek Niko-val.

Temari valami furcsát érzett. Nem tudta, hogy mit, csak azt, hogy annak ellenére, hogy nem jó ötlet, de mégis magányra vágyott.

- Sétálok egyet...

Nem foglalkozva a többiekkel, elindult. Hallotta, hogy valaki utána ment, és próbálta lépteit szaporázni kicsit, de az a valaki gyorsabb volt, utolérte, és megfogta a kezét.

- Hé, hova mész? Nem tanácsos egyedül lenni, főleg a sötétben.

- Tudom, de most egyedül akarok lenni.

- Akkor legyél velem egyedül.

- Shikamaru, ha valaki egyedül akar lenni, akkor az nem két embert jelent!

- Az lehet, de nem hagylak magadra.

- Csak pár percre, kérlek.

- Nem!

- De miért nem? - kérdezte kicsit ingerülten.

- Mert nem élném túl, ha valami bajod esne!

Temari meglepődve hallgatta Shikamaru vallomását. Annak ellenére, hogy korábban megbeszélték, hogy barátok maradnak, Temari számára se volt közömbös a fiú, főleg ezekben az időkben. Átölelte őt. Shikamaru szorosan tartotta a kezei között, mintha nem akarta volna engedni azt, hogy elvegyék tőle a lányt, akit mindennél jobban szeret. Hosszan ölelték egymást, majd egymásra néztek, és ajkaik közeledni kezdtek egymáshoz. Shikamaru elsimította Temari arcából a kósza tincseket. Ajkaik már majdnem összeértek, amikor Kiba hangosan kiabálni kezdett.

- Shikamaru! Merre vagy?

- Hangulat gyilkos. Gyere, menjünk vissza addig, amíg ide nem hívja az összes vadászt.

Leszállt az éj, a kis csapat pedig aludni tért. Temari vállalta, hogy ő lesz az első őr, őt váltja majd Shikamaru, Lee, Kiba. Két-két órát lesznek majd ébren. Yukatát és Matsurit hagyják aludni. Az őrködésben Kimiko is részt vett, mivel halottként nincs szüksége alvásra.

- Minden rendben?

- Igen. Nem hallok zajt.

- Én nem úgy értettem. Veled minden rendben? Látom, hogy nyomaszt valami.

- Inkább hagyjuk.

- Jót tesz, ha kibeszéled magadból a gondokat, hidd el.

- Nem is tudom... egyszerűen csak... hülyén érzem magam.

- Miért?

- Beégettem magam mindenki előtt. Ok nélkül olyanokat feltételeztem, ami nem is volt valós. Ráadásul... féltékeny is voltam.

- Féltékeny?

- Igen. Ugyan csak barátok vagyunk, de rossz volt látni, hogy Shikamaru veled többet foglalkozik, és vakon követ téged. Meg a jelenetek, amiket csináltam...

- Emiatt felesleges rosszul érezned magad. Érthető is volt a reakciód. Itt van két ártatlan kislány, akikkel, ha jól láttam, egy faluba tartoztok. Fontosak neked, és meg akarod védeni őket. A fiúkról már nem is beszélve... - nevetett - ők alapból segítségre szorulnak. Nem baj az, ha gyanakszik az ember. Másfelől, én tartozom neked bocsánat kéréssel.

- De miért?

- Gondot okoztam neked és Shikamarunak. Csak tudod, annyira emlékeztet Nikora. Ugyanolyan határozott, okos, és bátor. Sajnálom, hogy azt hitted, el akarom venni.

- Semmi baj. A mostani viselkedésemet valószínűleg úgysem bocsájtja meg.

- Őszintén, az előbbi jelenetetek alapján én ezt nem mondanám. - mosolygott.

Az első két óra zavartalanul telt el. Temari már igencsak elfáradt, mire Shikamaru leváltotta őt. Kimiko vele is ébren maradt, de igyekezett távolságot tartani, hogy ne okozzon több kellemetlenséget a szerelmeseknek. Újabb nyugalmas két óra. Kiba következett, Kimiko most is vele tartott.Ismételten nyugodt két óra. Már kezdett feljönni a Nap, így Kiba ébreszteni kezdte a társaságot. Mindenkit egy határozott mozdulattal, és hangon ébresztett fel, kivéve Yukatát, akit lágyan simogatott meg a vállán, és apró csókokkal illette arcát, aminek hatására a lány nyújtózkodni kezdett, és felébredt.

- Jó reggelt! - mosolygott.

- Jó reggelt neked is. - üdvözölte viszont Kiba.

- Nos, álompár, ha észhez tértetek, akkor gyertek ide, ismertetem a tervet.

Shikamaru tanácsára mindenki közelebb húzódott, és figyelmesen hallgatták ideiglenes vezetőjük szavait.

- Nos, a sziget legmagasabb pontja ott van. - mutatott az adott irányba - a cél, hogy oda eljussunk. Valószínű, hogy az általunk foglyul ejtett vadász kiszabadult, és értesítette a társait. A védelem fokozottabb, ezért mindenki figyeljen magára, és a társára. Senkit nem hagyunk magára, és nem válunk szét, addig, amíg a csakra blokkoló rendszert nem sikerül inaktiválni. Ha ez megvan, és ha kell, akkor több csoportra oszlunk. Tehát, elsőnek a csakrablokkoló rendszert támadjuk, utána az erőteret. Ha megvan, irány a part. Mindenki értette?

- Igen. - válaszolták egyhangúan a többiek.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 

Profilkép


Képgaléria


Utolsó kép



Archívum

Naptár
<< Május / 2022 >>


Statisztika

Most: 1
Összes: 53354
30 nap: 549
24 óra: 2