Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Irány a csúcsra

2015.12.15

A terv ismertetése után mindannyian elindultak arra, amerre a sziget legmagasabb pontja volt. Ahogy haladtak egyre beljebb az erdő ritkulni kezdett, és a romok sokasága vette át a szerepüket. Az évek múlásával ellepték őket a mohák, indák, virágok.

- Mi ez a hely? - kérdezte Matsuri.

- Kicsit ijesztő...

- Nyugi Yukata. Ezek a romok a hajdanán itt élt emberek lakóépületeinek a maradványai. A sziget belsejében laktak. Ezen a részen főleg a halászok tanyáztak, bentebb éltek a föld- és kézművesek.

- Szörnyű látni, hogy egy ilyen helyet tönkre tegyenek valami elmebeteg emberek.

- Az, de a múlton nem változtathatunk. Inkább törekedjünk arra, hogy itt és most vége legyen ennek az egésznek.

Kimiko kicsit elszomorodott Shikamaru kemény szavaitól. Temari ezt látva odament a fiúhoz.

- Kicsit nyers voltál, nem gondolod?

- Lehet, de nincs itt az ideje az érzelgősködésnek, vagy mindannyian itt pusztulunk.

- Én tudom, de Kimikonak rosszul esett, amit mondtál.

- Sajnálom, de ez van. Különben is, mióta érdekelnek téged Kimiko érzései?

- Kicsit diskuráltunk az éjszaka. Félre ismertem őt.

Elérkeztek egy olyan pontra, ami egykor valószínűleg falu lehetett, következtetve a romok sokaságából, és helyzetéből. A csapat úgy döntött, hogy körbenéznek itt, hátha találnak valami használhatót, mert őszintén megvallva, fegyver nélkül bemenni az oroszlán barlangjába kissé merész húzás... Kétfelé oszlottak, Kiba, Lee, Matsuri és Yukata volt az egyik csapat, míg Shikamaru, Temari és Kimiko alkotta a másikat. Egyik épületből ki, a másikba be. Találtak néhány ruhát, edényeket, evőeszközöket. Még a kések is alkalmatlanok voltak rá, hogy helyettesítsék a kunait. Shikamaru Temari után ment egy helyiségbe. tető nem volt, sőt, fal is épphogy. De a megmaradt részekből lehetett következtetni rá, hogy az egy gyerek szobája lehetett valamikor. Ez be is igazodott, miután Temari egy koszos kis rongybabát szorongatott a kezeiben, és küszködött a könnyeivel.

- Minden rendben?

- Szerinted mi történhetett a kislánnyal, akié ez a szoba volt?

- Nem tudom. Talán szerencséje volt, és megmenekült.

- Talán?

Temari ráborult Shikamaru mellkasára, és sírni kezdett.

- Intézzük el ezeket a szemeteket!

- El fogjuk. Nézz rám. Nyugodj meg kérlek. - ekkor Temari ránézett Shikamarura, aki így folytatta - Kicsináljuk ezeket a szemeteket.

Temari bólintott egyet, majd letörölte a könnyeit. Shjikamaru pedig nevetve így szólt:

- Na ki is a bőgőmasina?

- Te! Én nő vagyok, nekem szabad.

- Nők... - nevetett a fiú.

Ezt a kissé szomorkás, kötözködős hangulatot Kiba torokkaparása zavarta meg.

- Találtatok valamit?

- Semmi használhatót.

- Akkor kénytelenek leszünk tovább indulni.

Kénytelenek voltak üres kézzel folytatni az utat. Már nem lehettek messze, mert a kissé homokos rész kezdett köves úttá alakulni, az útvonal egyre meredekebb volt, és a folyók sodrása is egyre erősebb volt. Egy hídhoz értek, aminek a tartó pillérein kívül semmi mása nem maradt meg. A szenes pillérekből ítélve felgyújtották a hidat. De vajon a támadók, hogy az emberek nem tudjanak áthaladni, csapdába ejtve ezzel őket, vagy az itt élők, hogy a vadászok elől elzárják az utat?

- Itt átmegyünk, de mindenki figyeljen a lába elé.

Egyedével elindultak a híd megmaradt pillérén. A fa már elég korhadt volt, az alatta hömpölygő víz sodrása pedig túl erős. Öten átértek, Matsuri volt a hatodik. Elég hosszú volt a híd, és bármennyire is nem szeretett volna lenézni, mégis lenézett. Elvesztette az egyensúlyát, és megcsúszott.

- Matsuri!

- Jól vagyok!

Szerencsére meg tudott kapaszkodni, de a lába így is beleért a vízbe.

- Mássz fel!

- Nem tudok, a lábam benne van a vízben.Túl erős a sodrás!

- Kapaszkodj, érted megyek!

Lee, aki az utolsó volt az áthaladók sorában, elindult, hogy segítsen Matsurinak. Felhúzta, majd a hátára vette a lányt.

- Minden oké, Matsuri kisasszony?

- Igen.

Ám, nehogy egyszerűek legyenek a dolgok, Lee és Matsuri reccsenést hallott.A megégetett, elöregedett fa nem bírta kettejük súlyát, és töredezni kezdett. Lee óvatos léptekkel elindult, de a recsegés sűrűsödése miatt egyre inkább szednie kellett a lábait. Végül, a gerenda nem bírta tovább, és eltört. Lee és Matsuri beleestek a vízbe. Leenek sikerült elkapnia egy sziklát. Egyik kezével azt, a másikkal bajba jutott társát fogta.

- Jó ég, mit tegyünk?

Shikamaru elővett egy kötelet, amit még a vadász cimborától vett el. Hurkot kötött rá, majd odadobta Lee-nek és Matsurinak. Mivel a lánynak volt csak szabad keze, így ő kapta el. Egyből tudta, hogy mit tegyen. Magára, és társára erősítette, majd a partról húzni kezdték őket.Nehézségek árán, de végül az emberi erő győzelmet aratott a természet felett, és a bajbajutottak épségben a partra értek.

- Köszönöm, Lee! Nektek is, köszönöm, hogy megmentettetek.

- Mindannyian vigyázunk egymásra.  - mosolygott Lee, majd könnybe lábadt szemmel folytatta - Éljen a fiatalságunk, aminek még a természet erői sem szabhatnak határt!

Kiba csak a fejét fogta, Shikamaru meg valami félmosolyt eresztett el.

- Gyertek, haladjunk tovább.

Az ösvényen tovább haladva egy kisebb fennsíkra értek. Az is tele volt épületekkel, de ezek mások voltak. Nem lepte őket a moha, és bár ezek innen-onnan összeszedett fémlemezekből összetákolt valamik voltak, nem voltak olyan régiek, mint a lentebb lévő házak.

- Itt kik élhettek?

- Nem tudom. Ez az építészeti, hát... mondjuk úgy, hogy stílus, nem igazán volt jellemző az itt élőkre.

- Nézzünk körbe. - javasolta Temari.

Több épületet is megnéztek, de itt sem találtak semmi érdemlegeset. Yukata még meg akart nézni egy viskót, Temari figyelmeztetése ellenére egyedül. Meg is lett az eredménye... Az a viskó ugyanis teljes egészében csapda volt. Amint betette a lábát, kötelek tömkelege tekerőzött köré, és rántották le a földre. Segítségért kezdett kiáltozni. De ha ez nem lett volna elég, a plafon ereszkedni kezdett, amiből tüskék lógtak ki. Emiatt még hangosabban kezdett kiabálni.

- Nyugi már, itt vagyok!

Kiba egy határozott mozdulattal kihúzta a lányt az épületből, majd kiszabadította a kötelek fogságából.

- Legközelebb óvatosabb legyél.

- Rendben.

- Hé, láttátok ezt? - kérdezte Lee.

- Mit?

- Gyertek.

Lee vezetni kezdte a társait, majd megállt egy düledező épület mellett, és figyelt.

- Ott van három ember.

- Igen, látjuk.

- De kik lehetnek?

- Lehet, hogy ők is vadászok?

- Nem hinném, szinte még gyerekek, és túl nyeszlettek hozzá.

- Akkor mégis kik ők?

- Én talán segíthetek...

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 

Profilkép


Képgaléria


Utolsó kép



Archívum

Naptár
<< Január / 2020 >>


Statisztika

Most: 1
Összes: 16681
30 nap: 1349
24 óra: 43